Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A párt szerint ha a kormány a rendvédelmi dolgozók minden privilégiumát megvonja, akkor a társadalmi igazságosság azt követeli meg, hogy ezzel arányosan csökkenjen a vállalt kötelezettségük is.
Sztrájkjogot adna a rendvédelmi dolgozóknak a Jobbik. Az erről szóló törvénymódosítást kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek a párt két képviselője, Bertha Szilvia és Volner János. Bertha Szilvia elmondta: mivel jelenleg úgy tűnik, hogy a rendvédelmi dolgozók minden privilégiumát megvonja a kormány, ezért a társadalmi igazságosság azt követeli meg, hogy ezzel arányosan csökkenjen a vállalt kötelezettségük is. Ennek első lépése lenne a sztrájkjog biztosítása, amivel más munkavállalók élhetnek.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy javaslatuk szerint a rendvédelmi dolgozók csak úgy szervezhetnének sztrájkot, hogy tevékenységükkel nem akadályozhatják meg a fegyveres szerv jogszerű és rendeltetésszerű működését, a hivatásos állomány tagjának a parancsok és intézkedések végrehajtására vonatkozó kötelezettsége teljesítését, vagyis a biztonságot garantálniuk kell.